őrül

See also: örül

Hungarian

Etymology

Borrowed from a Turkic language before the times of the Hungarian conquest of the Carpathian Basin (at the turn of the 9th and 10th centuries) + -l (verb-forming suffix).[1]

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈøːryl]
  • Hyphenation: őrül

Verb

őrül

  1. (intransitive) to grow crazy
  2. (intransitive) to be mad

Conjugation
conjugation of őrül
Infinitive őrülni
Past participle őrült
Present participle őrülő
Future participle -
Adverbial participle őrülve
Potential őrülhet
1st person sg 2nd person sg informal 3rd person sg,
2nd person sg formal		 1st person pl 2nd person pl informal 3rd person pl,
2nd person pl formal
Indicative mood Present Indefinite őrülök őrülsz őrül őrülünk őrültök őrülnek
Definite intransitive verb, definite forms are not used
Past Indefinite őrültem őrültél őrült őrültünk őrültetek őrültek
Definite -
Conditional mood Present Indefinite őrülnék őrülnél őrülne őrülnénk őrülnétek őrülnének
Definite -
Subjunctive mood Present Indefinite őrüljek őrülj
or
őrüljél		 őrüljön őrüljünk őrüljetek őrüljenek
Definite -
Conjugated infinitive őrülnöm őrülnöd őrülnie őrülnünk őrülnötök őrülniük

Derived terms

(With verbal prefixes):

  • beleőrül
  • megőrül

References
  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 963 7094 01 6
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.