zeke

See also: zeķe, zeķē, and Zeke

Dutch

Verb

zeke

  1. (archaic) singular past subjunctive of zeiken

Anagrams

Hungarian

Etymology

Borrowed from German, from Latin sagum (“a military cloak”).[1]

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈzɛkɛ]
  • Hyphenation: ze‧ke

Noun

zeke (plural zekék)

  1. doublet (a man's short jacket)

Declension
Inflection (stem in long/high vowel, front unrounded harmony)
singular plural
nominative zeke zekék
accusative zekét zekéket
dative zekének zekéknek
instrumental zekével zekékkel
causal-final zekéért zekékért
translative zekévé zekékké
terminative zekéig zekékig
essive-formal zekeként zekékként
essive-modal — —
inessive zekében zekékben
superessive zekén zekéken
adessive zekénél zekéknél
illative zekébe zekékbe
sublative zekére zekékre
allative zekéhez zekékhez
elative zekéből zekékből
delative zekéről zekékről
ablative zekétől zekéktől
Possessive forms of zeke
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. zekém zekéim
2nd person sing. zekéd zekéid
3rd person sing. zekéje zekéi
1st person plural zekénk zekéink
2nd person plural zekétek zekéitek
3rd person plural zekéjük zekéik

References
  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.